2015. ápr 10.

Tudástár: Gyalog? Gyalog!

írta: egeszseg.hu
Tudástár: Gyalog? Gyalog!

Ugye már százszor is elhatároztad, hogy most aztán megváltozol és holnaptól sportosabban, mozgásban aktív életet élsz? És ugye ez már legalább százszor nem sikerült. No, akkor most próbáld ki, amit ajánlunk. Válts „gyalogüzemmódba!”

A rendszeres gyaloglás elősegíti a fogyást, javítja a szív- és érrendszer állapotát, és az anyagcserének is jót tesz. Elsőrangú megelőző program is, hogy ne hízzunk el és szívünkkel se legyen probléma. A gyaloglás azért jó, mert az úgy nevezett ciklikus mozgásformák közé tartozik, ami azt jelenti, hogy a mozdulatsor ütemesen ismétlődik. Minden ilyen mozgástípus segíti a keringési rendszer és az anyagcsere jó működését. További előnye, hogy mindenki számára elérhető és a mindennapokba könnyen beépíthető mozgásforma.

Az izmaink, amióta lejöttünk a fáról és felegyenesedtünk úgy vannak összerakva, hogy mozogjunk velük, ha ülünk, azzal lassú halálra ítéljük magunkat. Nemrég egy kanadai kutatásban vizsgálták ezt. 12 ezer ember adatait összevetve arra jutottak, hogy a folyton ülők között 50 százalékkal nagyobb az idő előtti elhalálozás aránya.

gyalog.jpg

Ki akarna a szomorú 50 százalékba tartozni? Éppen ezért most elkezdjük. Cseng a mobil és hosszúnak ígérkezik a beszélgetés? Ki a székből és induljunk sétára az épületben, az irodához tartozó keretben, udvaron. Beszélhetünk a lépcsőházban lefelé, majd fölfelé is. Fontos beszélni valónk lenne egy munkatárssal, nosza sétáljunk, és akár egy értekezletet is meg lehet így tartani. Arisztotelész, Platón és Thalész is így tanultak és tanítottak is, és azért elég jó dolgokat kitaláltak, szóval nekünk is hasznos lehet.

Naponta körülbelül 2000 lépéssel kell többet gyalogolni, mint amennyit szoktunk, főleg ha ülő munkánk van. Néhány telefon, két-három sétáló értekezlet és a napi többlet egy része meg is van. És, hogy meg legyen mind a 2000 lépés, este menjük el a családdal sétálni a házkörül. Egészen más hangulata lesz a családi beszélgetéseknek a levegőn, mint bent a négy fal között.

Szólj hozzá

mozgás gyaloglás