2015. jún 24.

Vizet iszunk és vizet prédikálunk! - 13. kihívás

írta: egeszseg.hu
Vizet iszunk és vizet prédikálunk! - 13. kihívás

Amikor a mókusprogram tervezőasztala előtt a nagy elmék találkoztak összedugtuk a fejünket, akkor úgy gondoltuk, hogy mindent pontosan kiszámoltunk és könnyedén megvalósul majd, amit papíron elterveztünk.

A körző azonban megbicsaklott, a vonalzó elmozdult. Így a tervbe is hiba csúszott. Persze kissé elkenődve konstatáltuk, majd vállvonogatva mondogattuk: ember tervez, Isten végez! Mert az idő meg csak nem melegszik!

Pedig mély pedellusi attitűddel megáldva egy könnyed konzekvenciával kívántunk játszani: „meleg van, ezért sok-sok folyadékot kell inni!” De pechünkre az időjárás csak nem akart melegre fordulni. Még a délibáb is cserben hagyta a 12-es harangzúgást.

Aztán előástuk az elmért terveket, piros postaironnal szép színesre átrajzoltuk. Az új tervek alapján sem tudunk kánikulát ígérni, de szerintünk nem is kell!

A nagy melegben amúgy is mindenki jobban ügyel a vízfogyasztásra, így mi lenne ebben a „kihívás”?!

Az egészségünk érdekében viszont létfontosságú, hogy ne csak nagy melegben, hanem télen és nyárban, hóban és sárban (azaz mindig) igyunk naponta legalább másfél- két liter folyadékot.

Búcsúzóul tehát azt kérjük tőletek, hogy a héten igyatok minél több (alkohol- és koffeinmentes) folyadékot.

Hogyan teljesül a feladat? Küldjetek nekünk szomjoltó italaitokról és italozásaitokról valami dokumentációt.

Igyuk le magunkat itt a végén! ;)

no_13.jpg

Szólj hozzá

a játék