2015. máj 14.

Versben mondom el!

írta: egeszseg.hu
Versben mondom el!

Beszámoló a Morzsi csapat "zöld útjáról"

A MORZSI csapat tagjai a szombati napsütésben felkerekedtek egy kis piknikezésre. Úti célként kitűztünk egy Öreg tavi sétát. Ez jó lesz nekünk! Örömmel tervezgettünk, szép idő és látvány, frissen, üdén elmentünk. Hátizsákban szendvicsek, paprika és retek, frissítőként vigyünk fejenként 1 liter vizet.

tatavar.jpg

Elindult hát kis csapatunk a tókerülő túrára, visszatekintvén a Tatai vár múltjára. Erődítményként a XIV. században a Lackfi család építette, mely utóbb Hunyadi Mátyás érdeklődését is felkeltette. A későbbiek folyamán a várat sűrűn feldúlták a portyázó törökök, majd többször átépítették a magyar ősök. A sok harc és tűzvész után a műemlékvédelem rekonstruálta, falai között vármúzeumot alakítottak ki.

A várat elhagyván velünk van még gondolataink ősi fátyla, s feltűnik előttünk az év fája. Nem lett első e szoros versenyben, de a második hely is nemes e tekintetben. Kattog a fényképezőgép, mindegyikünk kezében, mutatjuk majd unokáinknak mi is szavaztunk, hogy ez így legyen.

Haladunk az úton, kerüljük a tavat, nézzétek csak, mik azok a madarak? Szárcsák vagy récék, talán valami más tollasok, meresztjük a szemünket, mint az öreg aggok. Sajnos látásunk már nem a régi, így marad a találgatás, milyen madár ez „néni”?

Sétánk közben feltűnik egy pad, csalogatva hív, ülj le rám kis csapat.

Talán félúton lehetünk, s engedve a csábításnak, leülünk hát, s jó ízűen nekilátunk a falatozásnak.

Jól esik e néhány falat, aláfestést a madárcsicsergés ad. Mily zene ez füleinknek, de még jót is tesz az emésztésnek. Így hát maradunk és relaxálunk, becsukott szemünkön keresztül a napsütésben szép fényeket látunk. Ideje újra útra kelni a tó környékét felfedezni.

Honnan jön a víz a tóba? Merengünk el belerévedve a csillogó tóba. Felbukkan egy név, Által-ér, Móni szeme felcsillan, hiszen az utcánk végében henyél. Haza érve kiderítjük ez ugyanaz a patak, mire a Vértesből ideér, folyóvá dagad, innen az Öreg tavon át megy tovább, s a Dunában végzi útja sorát.

altal_ter.jpg

Túránk során láttunk szobrokat, kik a múltban a jelenért tettek sokat. Móninak ismét csillog a szeme, hiszen az egyik szobor talapzatán ott a vezetékneve. Menjünk tovább, ne büszkélkedj! Ki lehet ő, azon elmélkedj! Ballagunk tovább az árnyas ösvényen, a szépséggel a természet nem bánt fösvényen. Néhány csónakház a távolban, sárkányhajó, kajak, a sportoláshoz is remek ez a nap.

magyary_zoltan.jpg

Túránk végéhez értünk, mely volt vagy 7,5 km, ide bármikor szívesen visszatérünk, ez nem lehet kitétel. Az Öreg tó körül jól megfér öreg – fiatal, múlt s jelen, sport és kultúra, mindenkinek jól esett ez a kis túra. Az emlékeket fényképen őrizzük, most megosztjuk veletek, hogy az Öreg tóhoz Ti is elmenjetek.

 

Szólj hozzá

a játék