2015. máj 07.

Tudástár: Így tudod elkerülni a kajacsapdákat!

írta: egeszseg.hu
Tudástár: Így tudod elkerülni a kajacsapdákat!

Álljon itt néhány gondolat arról, milyen csapdák „leselkedhetnek” rád a munkahelyen, az étteremben, és ezt hogyan tudod kivédeni, mire érdemes figyelni.

  • Remélem Ti nem(!), de néha megesik, hogy a túlterhelt, időgondokkal küszködő munkavállaló, és a munkahelyi vezető is a napi 8-10 órás munka közepén eszik először, tehát ebéddel kezdi napi étkezését, pedig a „keveset, de többször” elv a munkára is pozitív hatással van. A reggeli étkezés ellátja a délelőtti fizikai és szellemi tevékenységekhez szükséges energiával az embert, fokozza a teljesítményt, javítja a koncentrációt. E mellett a kiegyensúlyozott reggeli hozzájárul az egészséges testtömeg megőrzéséhez. A munkakezdés megkönnyítése érdekében érdemes reggelizni.
  • Egyszerre túl sok étel elfogyasztása rontja a munkatempót és a munkakedvet, hiszen egy nagyon bőséges ebéd után íróasztal helyett inkább az ágyat választanánk, ezért ebédelni csak mértékkel! De ahhoz hogy ezt be is tudjuk tartani, reggelire és tízóraira is szükségünk van. Ezek hiányában lázadó gyomrunk, farkaséhségünk azonnali csillapítása, felülírja józan eszünk mértékletességre intő gondolatait.
  • A munkahelyi menza kínálatából tudatosan válasszunk az alacsonyabb energiatartalmú ételekből, törekedve a változatosságra. Ne feledjük, ha kihagyjuk az ebédet, szinte biztosan a szükségesnél bőségesebb vacsorát fogyasztunk majd.

  • Gondosan válasszunk! Keressük a kínálatból az alacsonyabb zsír-, cukor-, és energiatartalmú menüket. Kerüljük a magas energiatartalmú szószokat, mártásokat, majonéz alapú önteteket. Ha bizonytalanok vagyunk abban, melyik fogás mennyi energiát, zsírt vagy éppen cukrot rejt, kérdezzük meg az étterem dolgozóit, a szakácsot. Biztosan segít(enek), ajánl(anak) könnyedebb egészséges fogásokat.

  • Kollégáikkal együtt étkezzünk, főként ha egymást támogatva fedezzük fel az újszerű menzakínálatot.

  • Tervezzünk előre. Nézzük meg, hogy a munkahelyi étkezde kínálatából mit válaszunk. Amennyiben előre átböngésszük a heti kínálatot, nem érhet minket meglepetés. Lehet, lesz olyan nap, mikor nem lesz fogunkra való, egészségünket szolgáló étel az étteremben, vagy csak a leves nyeri meg tetszésünknek, felel meg elvárásainknak. Ezt előre tudva felkészülhetünk, és a „csonka” munkahelyi menünket otthonról hozottal egészíthetjük ki.

  • Kérjünk segítséget! Munkatársainkkal együtt kérjük kisebb zsír- és energiatartalmú ételek megjelenését a munkahelyi menükínálatban. Sok kollégánk fog támogatni egy ilyen kérésben, de csak Mi éreztük olyan fontosnak, hogy tegyünk is érte.

  • Ha nem tudjuk, mit rejt az étel fantázianeve, kérdezzünk. Vajon a csőben sült, vagy a posírozott finomság a kalóriaszegényebb?

  • A büfé/étterem üzemeltetőjét vonjuk be terveinkbe (egészséges/egészségesebb étkezés, esetleg fogyás). Böngésszük végig közösen az árukínálatot, hogy mely termékek, fogások illeszthetők be étrendünkben, és melyek kevésbé.

ebed.jpg

  • Az ebéden kívül a tízórai és sok esetben az uzsonna is a munkahelyén ér minket. Mindkettő köztes étkezésnek számít, tehát elegendő csekély energia- és zsírtartalmú étel, pl. egy pohár joghurt vagy kefir, nyers zöldség/gyümölcs, pár darab korpás keksz, esetleg egy müzliszelet. Ezek az étkezések gátolják a gyötrő éhségérzet kialakulását, a vércukorszint leesését, ami a hatékony munkavégzéshez szintén fontos segítség.

  • Mit rejt a fiók? Sokan egy-egy sikeres munkafázis befejezésekor megjutalmazzák magukat, csokoládét nassolnak, így serkentve a „boldogsághormonokat”. Esetleg magunkra ismerünk? Az elégedettség pozitív érzésekkel tölti el a szervezetet csokoládé nélkül is, míg az édességnassolásban megvan az a veszély, hogy testsúlytöbblet alakul ki. A fiókba rejtett csábító finomságokat cseréljük fel “vésztartalékként” korpás kekszre, almachipsre, puffasztott gabonaszeletre. Fene tudja miért J, de az ilyen csere után ritkábban nyúlunk a „nasi” fiókba.

  • Ne hagyjuk, hogy a stressz „étkezésre ösztökéljen”. Inkább álljunk fel, és ha tehetjük, mozogjunk egy keveset. A fizikai aktivitás sokkal hatékonyabban és kalóriabevitel nélkül oldja a feszültséget.

  • Kávé, a munkahely egyik itala. Növeli a koncentrálóképességét, de nem árt tudni, a kávé koffeintartalmának élénkítő hatása csak rövid ideig tartó, átmeneti állapot. Egy csésze finom natúr teával egy kevés összetett szénhidráttal, pl. egy-két darab saját sütésű zabpelyhes keksszel hosszabb ideig élénkíthetjük testünket, szellemünket.

  • Tartsunk az íróasztalon egy áttetsző kancsóban vizet vagy egy palack ásványvizet, és persze rendszeresen igyuk is belőle. Olykor tévesen, a szomjúságot éhségérzetként értelmezzük. Egy-egy pohárnyi víz elfogyasztásával megszűnne az (túl)evésre való késztetés.
  • Időnként egy-egy munka vacsorára, fogadásra is hivatalosak vagyunk.

  • Svédasztalos étkezésnél álljunk ellen a kísértésnek. Körbejárva a finomságokkal rakott asztalok között, elcsábulhatunk az asztal “csodáitól”. Csipeget ebből is, abból is, gyakran sok száz kalóriát, esetleg sok száz kalóriával többet, veszünk, vehetünk észrevétlenül magunkhoz.

  • Nem kell mindent megenni, amit elénk tesznek. Fél adagot is kérhetünk, ha kalóriában gazdagabb kedvenc ételünk kerül terítékre.
  • Ha munkahelyünkön nem működik étterem:

  • akkor válasszunk a különböző cégek ebédszállítási lehetőségei közül. Nézzük át a kínálatot, keressük a kalória- vagy zsírszegény fogásokat.

  • vagy nézzünk szét a környéken. Jó esélyünk van rá, hogy a munkahelyünk közelében találunk megfizethető, az egészséges táplálkozást „támogató” árkategóriába tartozó éttermet.

„Életemben annyi mindent megettem,
Hagytam, mindent más főzzön meg helyettem.
Ettem, míg az idegeim kikoptak,
Engedjétek, hadd főzzek ma magamnak!”
                                Bergendy együttes

De mindenkit arra bíztatok a Bergendy együttes dala után szabadon, hogy főzzünk magunknak, magunkra! Legyünk előrelátóak, és készítsünk két-, vagy akár több napra, például ugyanazzal a körettel változatos feltéteket, viszonylag rövid idő alatt (a „gyors, egészséges ebédek” szavakat a google keresőbe ütve, valóban remek fogásokra bukkanhatunk). Az elkészült remekeket pedig csomagolt elemózsiaként, dobozkákba elvihetjük magunkkal a munkahelyre.

Szólj hozzá

táplálkozás ebéd tízórai uzsonna