2015. máj 20.

Tudástár: ha sokat ülsz egy helyben, az neked nem lesz jó

írta: egeszseg.hu
Tudástár: ha sokat ülsz egy helyben, az neked nem lesz jó

Aki napi hat óránál többet tölt ülve, annak negyven százalékkal nagyobb esélye van arra, hogy az elkövetkező 15 évben meghal.

Akárhogyan is nézzük, nem érdemes a fél életünket egy helyben ülve tölteni. Az új kutatások szerint, aki napi hat óránál többet tölt ülve, annak negyven százalékkal nagyobb esélye van arra, hogy az elkövetkező 15 évben meghal. Nem is gondolnátok, hogy a milyen folyamatok játszódnak le a székhez „kötött” testben. Picit tudományoskodjunk: két hétig tartó, napi hat órányi egy helyben ülés után megnő a vér triglicerid – tehát a zsírmolekulák – szintje. Az LDL – vagyis a rossz koleszterin –, a koleszterint szintemelkedésnek indul, emellett az inzulinrezisztencia mértéke is növekszik. De az ez még nem lenne elég, nagymértékű zsírraktározás is megindul, sorvadásnak indulnak az izmok, az agy pedig egyre kevesebb oxigénhez jut.

munkahely1_1.jpg

A test egészségi állapotának romlását ilyen hosszas ülés esetén nem tudja megállítani még az sem, ha valaki eljár edzőterembe.

A mozgás elősegíti az inzulintermelést, ez pedig segít a vércukorszint mérséklésében, így pedig csökken a cukorbetegség kialakulásának kockázata is. Akik ülőmunkát végeznek, kétszer nagyobb eséllyel néznek szembe valamilyen érrendszeri megbetegedéssel. A túl sok ülés rossz hatással van a belek mozgására is, nagyobb esélyt adva a bélrákos megbetegedésekre is. Ugyan nem teljesen bizonyított, de a sok ülés a vázizmokra is rossz hatással van, ugyanis megrövidülhetnek. A gimnasztikai gyakorlatok az ember természetes mozgásait foglalják magukba. Az ülő gimnasztika leginkább szinten tartó, „revitalizáló”, mintsem inkább fejlesztő hatású.

Szólj hozzá

ülés mozgás gimnasztika fizikai aktivitás